2013. jún. 8.

Én, a gyerekszelidítő...



Még nem írtam ilyesmiről bejegyzést, de úgy gondoltam, ezt muszáj megosztanom. :)

Tegnap hazafelé utaztam vonattal Debrecenből, és éppen kifogtam egy kabinos vonatot. Félő volt, hogy nem lesz helyem, mert összesen 3-4 négy kocsit húzott maga után a szerelvény. Amint megállt a vonat, megvártam, hogy mindenki szép lassan felverekedje magát. Ilyenkor egy kisebb fajta állatkerti mutatványnak lehetek mindig szemtanúja, mindenki saját maga kényelmét helyezi másoké elébe, és ezért lökdösődnek, káromkodnak, és stb. Miután én is felpattantam, volt olyan szerencsém, hogy találtam egy majdnem üres kabint, amiben csak egy kislány és az anyukája volt bent. Szépen megkérdeztem van-e még két szabad hely (testvéremnek is), és igenlő választ kaptam. Itt kezdődött el életem egyik legfurcsább, de legpozitívabb utazása. (majd negatívra is írok példát)

Ahogy szokás, éppen olvastam és nem mást, mint Allan Pease - Testbeszéd című könyvét. Jól belemerültem, közben próbáltam figyelmen kívül hagyni a mellettem ficánkoló kislányt. Barna hajú, jó kedélyű léleknek tűnt, aki bármire képes rácsodálkozni. A harmadik szememmel érzékeltem, hogy sokat bámul engem, gondoltam, nem fogom bátorítani, hogy én is ránézek, mert tudom, hogy a gyerekek valamiért nagyon szimpatizálnak velem. Az anyukája többször is próbálta megfegyelmezni, hogy ne bámuljon idegeneket, de sikertelenül.
Félúton jártunk, amikor egy bogár repült be a  lehúzott ablakon. A kislány rémüldözni kezdett, sápítozott, hogy valaki tüntesse el azt a csúnya bogarat. Kaptam egy zsebkendőt egy másik utastól, megfogtam a bogarat és kidobtam a szemetesbe. Ezután alig telt el öt perc, máris fellépett egy újabb bogár probléma. Ezúttal a kislány papírjára szállt, amire épp rajzolni akart volna. Elkértem a papírját, és kiszórtam az ablakon azt a kis rondaságot. A kislány ekkor felnézett, és hálásan megköszönte az eddigi munkámat. Innentől feljogosítva érezte magát, hogy párbeszédbe elegyedjen velem, ha akartam, ha nem.

Első kérdései:
-Milyen színű a szemed? Világos kék?
Fényes nappal volt, a Nap is betűzött az ablakon át. De azért megmondtam neki a nyilvánvalót.
- Kék.
Mellesleg, ez a gyerek imádott szemezni. Amit én meg nem szeretek.
A következő pár percben arra lettem figyelmes, hogy a telefonjával babrál valamit. Fél szemmel oldalra pillantottam és egy telefonnal találtam szembe magamat. Még most se tudom biztosan, sikerült-e lefényképeznie...
Ezután felgyorsultak az események. Beszélt nekem Évi csodaszép cicáiról, akiről azt se tudtam, hogy kicsoda, de nem is ez a fontos.

Összegezve mik történtek később:
1. Megölelt.
2. Megpuszilt.
3. Megmutatta csodaszép anyajegyét a talpán.
4. Megkínált innivalóval.
5. Kaptam tőle egy rajzot.

Elmondom mit ábrázol a rajz (ha nem lenne egyértelmű):
Van rajta egy medve, 3 irracionális tulipán, egy pillangó, egy madár, két felhő, egy Nap, a neve bal oldalt (Kira, amit Kirá-nak írt, mert még nem tanult meg írni), jobb oldalt egy Feri (amit EEri-re írt át, nem hitte el, hogy helyesen írom le), középen meg egy szív.
A lap hátoldalán meg retek sok kis szívecske. Szám szerint 11.

Ezek után még mindig nem tudom, hogyan kezeljem a gyerekeket, de próbálok velük barátságos lenni.

Mivel azt mondtam, írok negatívat is, azt a gyengébb idegzetűek kedvéért csak címszavakban foglalom össze. :)
- Kisebbséggel utaztam egy vonaton.
- Nem volt kellemes illat.
- A padlóra pisilt az egyik gyerek.

Mikor azt hisszük az emberiség már nem süllyedhet lejjebb, az élet bebizonyítja, hogy naivak vagyunk, ha ilyet feltételezünk.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...