Jenny Downham - Amíg élek

Találkozásunk: Volt egy akció, és voltam én.

Fülszöveg:   Előbb-utóbb mindenki meghal – mindannyian tudjuk.

A tizenhat éves Tessa, akinek csupán hónapjai vannak hátra, talán mindenki másnál is jobban tudja.

De van egy listája: felsorolta azt a tíz dolgot, amit még meg akar tenni, mielőtt meghal. Az első helyen a szex áll. Lehetőleg még ma.

De nem mindig könnyű elérni, amit az ember akar, és amit akar, nem mindig esik egybe azzal, amire szüksége van. És néha a legváratlanabb dolgok lesznek a legfontosabbak.

Apukámmal nemrég folytattam egy beszélgetést a könyv kapcsán. Ami így nézett ki:

-...Vettem egy könyvet! Jaj! Nyugi, akciós volt!
- És milyen könyvet?
- Szomorút.
- Miről szól?
- Egy leukémiában szenvedő lányról, és az utolsó kívánságairól.
- Miért olvasol szomorú könyvet, nincs jobb?
- Ez mindennél jobb. Szól valamiről.

Ezért is fogom azzal kezdeni, miért olvasok olyan könyveket, amik elszomorítanak. Több oka is van.

Fontos azt megérteni, mit nyújtanak a könyvek az embereknek. Nem puszta szórakozás vagy felvágás hogy: Na én olvasok, te nem, ezért én intelligensebb vagyok, bibibí. Ilyenről szó sincs, ez amúgy meg egy borzasztóan lealacsonyító hozzáállás. Ne firtassuk.
Honnan tudhatnám meg, milyen igazán kétségbeesettnek lenni? Halálos betegnek? Esetleg alkoholistának? Persze, kérdezhetnéd, miért szeretne bárki ilyeneket átélni? Ha vakon élem napjaimat azzal mivel lesz teljesebb az életem?
Vannak szenvedélybetegségek, könyörtelen igazságtalanságok, lassú halál. Ha nem vagyok tisztában ezekkel, akkor naiv, szűk látókörű és egyszerűen ostoba ember lennék. Miért kell átélni ilyeneket, amikor megkímélhetném magamat az ilyen szörnyűségektől? A válasz, hogy nem szabad megkímélni magunkat a negatív dolgoktól. Nem csak te vagy én vagyunk ezen a világon, és nem mi vagyunk azok, akik körül a Föld forog. Másoknak is vannak problémáik, és ha nem vagyunk rájuk kíváncsiak, akkor önzőek vagyunk.
Szerintem csak az számít teljes értékű embernek, akiben megvan az az alapvető emberi tulajdonság, hogy törődik másokkal, beleéli magát a másik helyébe. És én tudni akarom, milyen nem önmagamnak lenni.

Sok mindenre megtanít a könyv.

Értékeld az életet, élvezd ki minden percét.
Tegyél meg mindent amit akarsz, mielőtt késő lesz.
Ne félj az ismeretlentől.

Maximális elismerést érdemel az író. Elképesztően komoly témát választott ki magának, és egyáltalán nem viccelte el.
Tessa kiforratlan karakter korából adódóan, hajlamos a kicsapongásokra, erős hangulatingadozásokra, és sokszor feszegeti a határait. És nagyon provokatív. Mindezt csak azért, hogy érezze milyen igazán élni. Nem elég, hogy érzi magában áramlani a vért, vagy ahogy lélegzik, többre vágyik.
Bajba sodorja magát, mert már nincs veszteni valója. Bármit kimond ami eszébe jut, mert később úgysem bánhatja meg. Felesleges ezt a viselkedést felelőtlenségnek titulálni, mert értelmetlen, hogy álszenteskedjünk. Mi is pont ugyanannyira lennénk meggondolatlanok, mint ő, ha a helyében volnánk. Vagy még jobban.

A történet lineárisan épül fel, nincsenek nagyobb visszaugrások a múltba, emlékezések. Úgy halad a történet, ahogy egyre jobban fogy Tessa ideje. Aki több nézőpontot vár, az csalódni fog. Tessa, mint karakter, több ember személyiségét olvasztotta egyszerre magába. Olyan, mintha tucatnyi Tessa lenne, de mégiscsak egy van.
A többi szereplő közül, talán az öccse fogott meg a legjobban. Próbálja elviccelni a betegséget nővérével együtt, de a halálos ágyán, már képtelen rá. Ez a bizonyíték arra, hogy egy családtag halála, mennyire megváltoztatja a körülötte lévőket. A sokáig történő eltávozás alatt, érettebb és felnőttebbek lesznek a többiek.

Ezt a könyvet nem lehet szeretni, csak megérteni, és együtt élni vele.  Ha erre nem érzed késznek magad, szerintem várj még vele.

5/5

(Köszönöm a Librinek, és a drága eladónak, aki leszedte róla az árcímkét, és nyoma se maradt! Nagyra értékelem, hogy nem nekem kellett itthon leszenvednem róla)

Döntsd el mit fessek!

Elképzelés eredete:
Szóval az a nagy helyzet, hogy egyre kevesebb időm van "művészkedni", ezért célkitűzéseket kell tennem. Ugyanígy tettem nem mellesleg könyvek terén is, most éppen az évi 100 könyvet akarom elérni, mert még egyszer se voltam rá képes. A tavalyi siralmas teljesítményemet már túl is szárnyaltam, szóval egy hatalmas pacsit adok magamnak. Nálam eddig bevált ez az előre tervezés, szóval át kell ültetni más tevékenységekre is.

Festés.
Sok időbe telik.
Nekem nincs időm.

Jelenleg van egy félkész, virágos, vízfestékkel készülő festményem. Minél hamarabb sort kell keríteni a befejezésére, mert még ha nem is folyamatosan csinálom, van az a kényszeres érzésem, hogy ha félbehagyok valamit, abba minimum beleőrülök. Vagy, ha hetekkel, hónapokkal később újra hozzányúlok, garantáltan pocséknak fogom látni, és csak a hibákat fogom észrevenni benne. Voilá, ez a legjobb út arra, hogyan ne fessek több hétig.

A barátaim szabályosan lekomcsiztak, mert nekem ütemtervem van olvasásra. Most meg már festésre is lesz. Nagyszerű.

Szóval az lenne a nagy terv, hogy fogom a világ összes országát, és lefestem a jellegzetességeiket.

*tücsökciripelés*

Nem az unikumokat (pl Erős Pista, túrórudi), hanem ha például eszedbe jut egy országnév, akkor összességében melyek azok a helyszínek, amik a leginkább jellemzőek az adott helyre. Melyek azok, amik a legjobban kifejezik az ország hangulatát.
A legtöbb persze tájkép lenne, de mindig lehetnek kivételek. Fényképek alapján dolgozok.

Micsoda grandiózus ötlet. Csakhogy mindenki képben legyen, 196 ország van. Valószínűleg egész életemen keresztül csak ezeket kellene festenem.

De ez túl nagyszabású ötlet egyelőre, szóval inkább sorjában haladok, és Európával kellene csak kezdeni. ( nem diszkriminálom a többi kontinenst, csak ez a legkézenfekvőbb)
Időkorlátot felesleges megadnom, mert festés terén nagyon kiszámíthatatlan ez nekem. De mindenképpen igyekszek majd eleget tenni a várakozásoknak.


Ezért is szeretnélek felkérni titeket, hogy döntsétek el, melyik legyen az első tíz, amelyet lefessek. :)
Beérkezési sorrend alapján.
Nincs protekciója senkinek.
Ha kérhetném írjatok oda egy keresztnevet vagy felhasználónevet is, hogy betudjalak azonosítani titeket. :)

Kritérium:

• szigorúan csak Európa!
• egy ember csak egyet mondjon!

(Magyarország tabu, az egyetlen kivétel, az lesz az utolsó, igen, talán a százkilencvenhatodik!)

Ugye, milyen szép?

Javaslatokat lehet ide, Molyon, és email címen is küldeni. Legyen nyílt titok a sorrend.
Előre is köszönöm. :)

Email cím: galanett666@hotmail.com                
(nem voltam sátánista, csak ezt biztos nem felejtem el)

S. J. Watson - Mielőtt elalszom

Halál nyugodtan sétafikáltam a könyvtár polcai között, ráérősen válogattam. Ez kell. Ez nem kell. Aztán szerencsés negyediknek kiválasztottam ezt a gyöngyszemet, és oda ballagtam a mogorva ukrán könyvtároshoz.

Történet: Chistina súlyos traumát élt át két évtizeddel ezelőtt, aminek következményeképpen a hosszú és a rövid távú memóriája is megsérült. Képtelen egy napnál tovább tárolni az új benyomásokat, és múltja is nemlétező lidércként kísérti. Minden nap szembesül egy férfival az ágyában, akiről nem tud semmit, de ő azt állítja, hogy ő a férje és már több éve házasok. Chris úgy határoz, hogy elkezdi leírni élményeit egy naplóba, hogy az összeszedegetett információ morzsákból összeillessze múltjának töredékeit.

Nagyon régóta szerettem volna egy olyan könyvet olvasni, amiben amnéziás a főszereplő. Csak egy halványan kialakult kép élt bennem, hogy milyen lehet úgy átélni minden napot, hogy nem ismered fel szeretteid, sem azt, hogy hol és ki is vagy valójában.
Az 50 első randi is ezt a témát öleli fel. Adam Sandler és Drew Berrymore főszereplésével.  Ott a romantikára helyezték a hangsúlyt, ahogy Adam karaktere próbál a közelébe férkőzni az emlékezőtehetségét vesztett Drew által alakított nőhöz. A gyógyulással való próbálkozással már felhagytak, így inkább a barátai és ismerősei úgy döntöttek, próbálják a napjait csupán csak széppé tenni Nekem nagyon tetszett, jó vígjáték és dráma is egyben.

E/1-ben íródott a könyv. Sokaknak nem tetszhet ez, mert megvan szabva, hogy mennyit képzelhetünk el. Csak annyi látható, amennyit maga a szereplő is lát, és ez valamennyire gátat szab a képzelőerőnek is.
Itt viszont, ez volt a legjobb feszültségkeltő eszköz. Ez segítette elő, hogy az olvasó még jobban beleélje magát Christina helyébe. Személy szerint másfél nap alatt kiolvastam, pedig nem rövid, és a témája sem éppen gyerekded.

A naplóregény formával már találkoztam, csak kicsit másabb köntösben. (Jay Asher - Tizenhárom okom volt) Abban is tetszett és ebben is, de alapvető különbségek mutatkoznak meg köztük. Jay Asher nem próbált többnek látszani stilisztikailag, mint amennyire képes, ezért volt fiatalos, divatos és nem erőltetett. S.J. Watson, majdnem ugyanannyira komoly témát dolgozott fel, de több csavart vitt bele, és a nyelvezete is jóval komolyabb. Ennek dacára, néha annyira ragaszkodott ehhez, hogy totál idiótának állította be néha a főszereplőjét.

A történet kezdetén, Christina éppen felébred álmából és egy vadidegen férfi mellett találja magát. Nem ismeri, de a körülményekre tekintve, tudja, hogy valami nem stimmel. A gyanakvás magja kezdettől fogva el volt ültetve benne. Ahogy lassacskán kezd visszaemlékezni a múltjára, a fényképek által, belátja, hogy állítólagos férjével kapcsolatban szemernyi emléke sincs.
A napról napra történő naplóvezetés során, ráeszmél, hogy hazudik neki fontos dolgokról. Eltitkolja múltjának fontos részleteit. Innentől kezdi "vallatni" a férjét, kereszt kérdéseket tesz fel neki, hogy lássa mikor bukik bele a hazugságaiba. Az igazság viszont, mintha soha nem lenne elég közel, és egyre csak messzebb kerül tőle.

Ha valaki elkezdi ezt a könyvet, fontos, hogy folyamatosan olvassa. Ha például én abbahagytam valahol, és

másnap folytattam, végig az az érzésem támadt, hogy én ezt már olvastam oldalakkal előbb is. És itt a hiba a könyvben. Sok könyv elköveti azt a hibát, hogy ha valamelyik szereplő amnéziás lesz, és nagyjából elvesztette minden emlékét, akkor ugyanazokra a hatásokra mindig másként reagál. Ez nekem nem tűnt hitelesnek eddig, de itt épp az ellenkezője van. Ugyanúgy reagál mindenre, és ez teszi nehezen emészthetővé és olykor-olykor monotonná. 

A szerelem, mint elem, az itt történetesen nincsen. Hogyan is lehetne képes elhinni egy nap alatt, hogy férje van és fülig szerelmesnek kellene lennie belé, mivel, elvégre csak hozzáment valamiért. Christine-t is ez foglalkoztatja a legjobban, nem érzi a férfi valódi közelségét, az érzéseket amiket kivált belőle, azokat egyszerűen képtelen szerelemnek nevezni.

Fontos tényező az írónak a neme. Férfi. És női karakter a főszereplő. Néha tényleg eltudta találni, miképpen reagálnak bizonyos helyzetekre a nők. De volt olyan amikor nagyon nem. Nagyon nem.

A könyv egyik gyengéje még, a vége. Jó, oké, minden kiderült miként és hogyan volt a múltban. De, azért azt is leírhatta volna, hogy napló olvasás nélkül, mennyit fejlődött az emlékezete. Nem csak így félbehagyni, hogy na most akkor alszik egyet és lesz ami lesz. Ezt találtam egyedül szörnyűnek.

Összességében tényleg tetszett, annyira hatalmas hibákkal nem találkoztam benne, de tény, hogy a fenti dolgok miatt néha kimerítő és fárasztó volt olvasni.

Ajánlom a türelmes embereknek, akik szeretik sokszor ugyanúgy, ugyanazt elolvasni.

5/4