Történet: Andrew állandó rettegésben éli gyerekkorát. Retteg mit fog apja elkövetni ellene éjszakánként, megelégszik-e a fizikai terrorral vagy lelkileg akarja megnyomorítani saját vérét? A felnőtté válás ilyen háttérrel igazi kihívást jelent számára, több melléfogása van mit jó, és az önpusztítás szinte összes módját megtapasztalta már. Hogy hogyan képes valaki túllépni a múltján? Sehogy sem, de bárhogyan.
Nem volt életem legfelemelőbb élménye ezt olvasni. Kivételesen nem az empátia miatt, hogy beleképzeltem magam a szereplő helyébe, csak olyan mintha két különálló könyvből lett volna összevágva. És én is így fogom értékelni, ugyanis ez nem egy teljes egész!
Első rész:
Nagyon pozitív benyomást tett rám a regény. Olvastam már családon belüli erőszakról szóló könyvet, és észrevettem hogy eddig mindig az apa volt az elkövető. Ecsetelhetném hogy ez az agresszívabb természetüknek tudható-e be, de ez csak általánosítás lenne. (ha bárki tud olyanról amiben anya a bűnös, az kérem írjon) Természetesen nem az a pozitív amit átéltek. Hanem ahogy ábrázolva van a folyamata. A legapróbb jel megjelenésétől, ami nem tűnt annyira súlyos hibának, de előrevetíti hogy mi fog várni rájuk a nyomorúságos jövőben.
Sokat számít milyen háttér szolgál alapul nekünk a múltban. Múlt nélkül hogyan tudnánk kik vagyunk a jelenben? Senki sem erőszakra éhesen születik. Nem. Ez a rossz nevelés miatt van. Belevésődik az áldozat agyába mit követtek el ellene, ezért ritkább esetben szándékosan meg akarja majd torolni vagy tudta nélkül válik azzá amitől rettegett.
Szerintem a legmeghatóbb részek közé tartoztak amikor felhőtlen boldogságukat csak úgy a semmiből hirtelen beárnyékolta a megvalósult rémálmuk. Összetörtek és a jóságba vetett hitük is ugyanúgy megrendült.
Andy-t az egyik legerősebb kisfiúnak tartom. Évekig tűrte a bántalmazást, néha ellenállt hogy másokat mentsen a következményektől sem félve. Próbált elmenekülni a tények elől, tagadásba merülni, de nem sikerült figyelmen kívül hagyni azokat akik a környezetében is szenvedtek.
Amit hiányoltam a későbbiekben az a többi testvér sorsa. Hogyan küzdöttek meg démonjaikkal?
Második rész:
Konkrétan itt történt a legtöbb irreleváns összefüggéstelen pacsulinak sem nevezhető maszlag ami szinte lehetetlen mértékben rontotta a könyv színvonalát. Itt derül ki, hogy Andy sehol sem állja meg a helyét. Sem papíron sem abban a képzelt világban. Annyi karakteri hibája van mint a tenger, ebből néhányat csak:
- Nincs jól megformálva, elmondhatatlanul ambivalens. Úgy mond ellent saját magának mint senki a Földön!
- Úgy változik a gondolatmenete, mint az időjárás. Egyszer így vélekedik a világról máskor meg úgy. De nem a szokásos " Ó, hát majd csak felnő végre a korához" kifejezésre gondolok. Úgy viselkedik mint a tiszavirág, addig-addig vedli le saját bőrét amíg eléri végső kültakaróját, ezért szárnyra kél és egy napig életképes. Enyhe túlzás ez Andy-re nézve, az ő legnagyobb különlegessége hogy életképtelen.
- Mindennek dacára az író a könyv végére volt olyan pofátlan, hogy úgy állította be ezt a szerencsétlen félnótást, mint aki a mindenség tudója lett. Elmentél Indiába? Na és akkor? Elmentél Indiába drogozni és füvezés közben megvilágosodtál? Ki gondolta volna...
- Ki az az Andy? Gondolom mások is ismerik azt a pillanatot amikor csak úgy véletlenül kiröppen egy mellékszereplő neve az eszünkből. De hogy a főszereplőé?? Nem volt maradandó ez a felnőtt Andy. (minél többször említem most a nevét nehogy elfelejtsem útközben.)
Az író úgy váltogatja a szereplőket, mint más a fehérneműt. Persze ha természetes módon hullanának ki az életkörforgásából az ellen nem lenne kifogásom. De hogy egyik lapról a másikra elfelejtkezünk róluk...megbocsáthatatlan? Lehet hogy néha én is elfelejtem hogy nincs macskám (holott van) aztán meg ezért meg is szűnik létezni? Milyen könnyű lenne így élni a világban.
Egy másik orbitális hiba, ami egy kérdést vet fel bennem, miszerint: Hányszor kell az embernek életében megvilágosodnia ahhoz, hogy megváltozzon az élete?
Egyszer talán? Ó hát hova gondolok...mindenkinek háromszor kell! El sem tudom hinni miért kellett három alkalom Andy-nek ahhoz hogy ne úgy viselkedjen akár egy hisztis gyerek. Nem a bántalmazás részre vonatkozóan, az korrekt, nyílván nem lehet egykönnyen elfogadni az eseményeket. De hogy leálljon a drogozással?! Könyörgöm...menjen be egy drogelvonóra! Augusten Burroughs könyvében sokkal több érzelem és kín volt ezzel kapcsolatban. Itt meg úgy van beállítva ez a függőség mintha olyan hű de jó dolog lenne! "Ezaaaz! Próbáljátok ki ti is! Megszeretitek MINT ÉN!" Gratulálok ehhez a felemelő üzenet közvetítéshez.
Az értékelés megírásáig egészen elfogadhatónak tartottam ezt a regényt, de ahogy belelendültem a vélemény kifejtésbe, egyre ingerültebb lettem csak miatta. Én komolyan szeretni akartam ezt a könyvet, de ha keresztbe tesznek közben, nincs mit tenni!
5/3
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése