2011. jún. 11.

Becca Fitzpatric - Csitt, csitt

Mivel nem olvastam eddig túl sok angyalos könyvet, úgy éreztem valahol el kell kezdeni.
Úgy tudom, hogy ezt a könyvet vagy utálják vagy szeretik, én olyan köztes félig közömbös állapotban vergődök

Szóval adott egy átlagos lány, aki eddig dög unalmas életét hirtelen felborítja az új pad társa Folt, a rejtélyes fiú. Az idő múlásával egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ha akarja főszereplőnk ha nem, mivel Folt mindent meg tesz ennek érdekében. Innentől apránként fény derül Folt kilétére és kevésbé fényes múltjára. A könyvben van szerelem, izgalom és több kevesebb hülyeség is.

Mint azt már sok emberrel együtt, én is kijelentem, hogy Folt egy nagyon jó férfi szereplő, ahhoz mérten amiket az utóbbi időkben olvastam. (Dark love) Bár szerintem soha senki sem fogja nálam túlszárnyalni Jace-t. Folt egy bunkó, veszélyes,cinikus személy és valljuk be, hogy az ilyen tulajdonságú egyedek csak a könyvekben megnyerőek. Nekem semmi gondom nem volt azzal, hogy lefordították a nevét, így is illett rá.
A női szereplőkkel már több gondom volt. Egy szóval jellemezném őket: borzalmas! Megint az a tipikus hiba. Nora egy csodaszép lány minden férfi vágyakozik utána, (amit már nagyon unok) és egy komplett hisztérika. Annyira idegesítő volt a hihetetlenül lassú észjárása, hogy erősen fontolgattam, hogy ott helyben abbahagyom az olvasást. Vee nem volt annyira vészes eset, az elején olyan volt a könyvben mintha csak egy oldalt szánt volna neki az író, de ez nem így történt. Neki vannak hibái (végre) mind testi és személyiségbeli, de összességében olyan, mint akinek jó alaposan kifugázták az agyát a fejéből.
A könyv legeslegnagyobb pozitívuma Folt volt, és Nora és Folt közötti kapcsolat leírásai. Nagyon izgalmasak voltak a heves szópárbajok, és közben az írónak sikerült megmutatnia, hogy kreatív. Az ő kapcsolatuk igazinak tűnt.
Sok részt nem igazán értettem, mert nagy volt a gubanc a történések lefolyásában. Az ún 'befolyásolt' pillanatok nem voltak kiemelkedően különbözőek a valósaktól, ami zavaró volt.

ui: valaki árulja már el, mi az a "sanszos" kifejezés. :D

5/4

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...