Rachel Caine - Az üvegház

Semmit nem tudtam erről, mikor kivettem a könyvtárból, viszont az alcím majdnem elrettentett tőle, na meg persze az alján szereplő kis ajánlás egy bizonyos csoportnak.

Szóval, adott egy okos lány Claire akit a szülei még a széltől is óvnak ezért nem mehetett el hőn áhított egyetemére, s meg kellett elégednie egy közelebb lévővel.
Hamar bajba keveredett mint gondolta, mivel sikerült összetűzésbe keverednie egy beképzelt p*csával (ez nem volt túl szalon képes megfogalmazás, de ha igaz....) és pár megfélemlített barátnőjével. Claire-t halálosan megfenyegetik, és úgy gondolja mivel veszélyben az élete találnia kell egy új szállást. Ami nem más lesz, mint az Üvegház a három barátságos lakójával, akik közül, ha nem is mind tárt karral, de szívesen fogadják. Ők világosítják fel a naiv kis Claire-t, hogy valójában mi is folyik a városban.

Nos, lehet, hogy elsőre elég elcsépeltnek tűnik a történet, de a kivitelezés és az író tehetsége bőven kárpótol minket érte. Bátran ki merem jelenteni, hogy egy szereplő se volt aki nagyon idegesített volna (max egy kicsit az egyik) és így nem volt túl sok lehetőségem az utálkozásra. Persze ott volt az a gonosz elkényeztetett lány horda, akik még ha zöld óriás patkányokká változtak volna, az se érdekelt volna. Túl sablonos már maga a jelenlétük is. Kár törődni velük.

Nem volt unalmas a könyv, szórakoztató volt egy bizonyos mértékig, mert 50 oldalként úgy rám jött  fejfájás...Inkább csak túlontúl egyszerű volt, nem voltak nagyon kiemelkedő részek, leszámítva egy jelenetet bizonyos szereplők között.

Mindenképp különlegessé tette ezt a könyvet a kísértet motívum, még egy kísértetes könyvet sem olvastam, talán ezért. Csak sehol sem volt normálisan elmagyarázva, hogy miért lett az, és rengeteg  hiányosság volt még a vámpírokkal kapcsolatban. Mi a fenének tudtak nappal járkálni? Esküdni mernék rá, hogy barátságosabbak voltak mint az emberek. Ezektől nagyobb fenevadakat hord a hátán Ausztrália. (pl sárkánygyík, keresztbe lenyelné a kis piócákat)

Rengeteg véletlen egybeesés és szerencsés pillanat volt, ami nem egyszer mentette meg a főhős életét, de miért kellenek bele ilyenek amitől mesterkéltebbé már nem is tehetné semmi a könyvet? Egyszer-kétszer még talán el is hinném, többszöri előfordulás azonban idegesítő és feleslegesen kelti bennem a frusztrációt. Én miért nem vagyok ekkora mázlista?

Az utolsó fejezet nem lett jó befejezésnek, nem tudom más szóval jellemezni, mint gagyi. Igaz, hogy szükség volt rá, hisz kell maradnia pár kérdésnek, hogy legyen valami alapja a következő kötetnek. De ez a függő vég valami borzalom lett, rosszabbat nem olvastam még. Az utolsó előtti fejezettel sokkal jobban kibékültem volna.

Úgy összességében élvezhető volt, nem letehetetlen (nálam ilyen sosincs) de a szereplőket könnyen meg lehetett kedvelni.

5/4

M.C Turkish - Angyalszárny

Csak úgy megláttam egy könyvtári polcon, és nagyon ígéretesnek tűnt.

A történetet egy csatával indítja az író, bukottak és angyalok között, akik megakarnak védeni egy kislányt akinek fontos szerepe lesz a jövőben. Ez persze sikerül, de csak nagy áldozat árán.

És most hirtelen ugrunk 50 évet a történetben (igen, 50-et,nem várjuk meg míg a kislány csodaszép kívánatos nő lesz) mikor a lány már csak mellékszereplővé válik (inkább vénasszony) és a reflektor fénybe egy új női karaktert kapunk, *gyorsan megnézi a nevét...* Kate-et. És voilá meg is van a kívánatos nőnk, aki kutyáját sétáltatva rátalál egy férfire súlyos sérülésekkel a hóban. Gondolom már tudod, hogy ő bizony egy angyal lesz. Uriel. (a miérteket helyzetére nézve kihagyom, hátha valaki kíváncsi lenne és elszeretné olvasni)

Innentől kezdődnek a csatározások, élet mentések és minden aminek lennie kell.

Minden bizonnyal, az volt a főgondom ezzel az egésszel, hogy nagyon látszott rajta, hogy ez egy kezdetleges mű. Nem úgy mondom, mintha én jobbat tudnék írni, mivel nem is áll szándékomban semmi ilyesmi. (nem kell nekem esni csatabárdokkal)

A könyv címe Angyalszárny, ez a szimbólum normálisan meg is jelenik a műben, ami nekem elég nagy pozitívum. Ennek a könyvnek főként az angyalok és bukottak viszályáról kellene szólnia, de sajnos van benne egy nem kívánatos szerelmi szál is, amitől a rosszullét kerülgetett az első pillanattól fogva. Én megértem, hogy csodálatos és hívogató az angyalok puszta jelenléte, de egy szimpla és normális barátságot sokkal kevesebb ellenszenvvel viseltettem volna a részükről.

Kate viselkedése sokszor ésszerűtlen volt, akkor sírt mikor nem kellett volna és akkor nem, mikor normális ok is lett volna rá. Ő nem volt az az áldozat típus, sőt, szinte már hősként jelent meg mindegyik jelentben.

Voltak hiányosságok a környezet leírásában, mert én nem tudom elképzelni a helyszínt ha annyi van róla leírva, hogy két épület között történt ez meg az. Esetleg kiegészítésként egy másik nézőpontot is be lehetett volna még vetni, aki jobban átlátja a történéseket.

A könyv feléig az volt az érzésem, hogy a kutyát hamarosan főszereplővé avanzsálják, mert nem volt olyan pillanat mikor állathoz méltóan viselkedett volna, már azt hittem meg is szólal. :D ( az viszont jó is lett volna, ha például valójában egy angyal lenne a kutya) Bár végén mintha megszűnt volna létezni a kutyus, egy szóval sem lett megemlítve.

Sok volt az unalmas és felesleges rész, mértéktelen köntörfalazás, kertelés is volt, vagy csak az író feledkezett meg arról, hogy egyes szereplőknek fontosabb dolga is akad, mint nyugodtan reggelizgetni miközben a világ a pusztulás szélére sodródik.

Ami tetszett a könyvben az az angyalok képességei, és felsőbbrendűségüknek kivetülése volt.(bár ezeket később kicsit túlzásba vitte, de az nem volt olyan nagy baj) Egyedi virág illatuk, mindegyik arkangyalnak más és más színű aurája, megmutatta, hogy valamennyire kreatív is tud lenni az ötletgazda.

Főküldetés ugye az volt benne, hogy megmenteni egy személyt aki megválthatja felfedezésével a világot. Történetesen a rák ellenszerét találta fel, ami nem tudom, hogy menthetné meg az egész emberiséget. Tisztában vagyok vele, hogy több millió/milliárd embert érint ez a betegség, de hogy az egész világot? És, hogy erre épüljön fel az egész cselekmény? Nekem kicsit kevésnek bizonyult ez az ok.

A harcok a bukottak és az arkangyalok között nagyon egyformák voltak, és nem is tulajdonítottam nekik akkora szerepet, mint az eredetileg az író szánta nekik. Ki tudná komolyan venni, hogy miközben kardokkal harcol két természetfeletti lény, addig 2 ember csak úgy rácsimpaszkodik a főellenségre és az meg puszta jóindulatból megkíméli őket? Na ne...Én ha gonosz lennék apró kis darabkákra vagdaltam volna fel őket...

Nem vagyok benne biztos, hogy elolvasom a második kötetet, de talán pár hét múlva újra felkelti majd az érdeklődésem. :)

5/3

Fenyőtobozok (festmény)

Íme

 Végre készen lettem.
Sokkal több mint 50 órán át dolgoztam rajta, a vége felé már sokkal nagyobb kedvvel. Hú az elején, hogy gyűlöltem ezt csinálni...sokkal nehezebb elkezdeni a dolgokat, mint véghez vinni.:D
Ezt is fényképről csináltam (mazochista lélek feltámadt). Erről most nem sok mindent tudok mondani. :D
A kedvenc részem a bal alsó sarokban lévő toboz,(és a bal felső sarokban lévő) szerintem az lett a legjobb. Gondolom látszik, hogy jobb oldalon kezdtem az egészet, ott fogalmam sem volt, milyen festési technikát használjak. :D
Akrilfestéket és vízfestéket használtam. (szegény vízfestékem R.I.P)Tudom, hogy sokan nem igazán értékelik a csendéleteket és a tájképeket, de ebbe már kezdek beletörődni. Ez akkor sem változtat azon, hogy nem fogok portrékat festegetni.

Becca Fitzpatric - Csitt, csitt

Mivel nem olvastam eddig túl sok angyalos könyvet, úgy éreztem valahol el kell kezdeni.
Úgy tudom, hogy ezt a könyvet vagy utálják vagy szeretik, én olyan köztes félig közömbös állapotban vergődök

Szóval adott egy átlagos lány, aki eddig dög unalmas életét hirtelen felborítja az új pad társa Folt, a rejtélyes fiú. Az idő múlásával egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ha akarja főszereplőnk ha nem, mivel Folt mindent meg tesz ennek érdekében. Innentől apránként fény derül Folt kilétére és kevésbé fényes múltjára. A könyvben van szerelem, izgalom és több kevesebb hülyeség is.

Mint azt már sok emberrel együtt, én is kijelentem, hogy Folt egy nagyon jó férfi szereplő, ahhoz mérten amiket az utóbbi időkben olvastam. (Dark love) Bár szerintem soha senki sem fogja nálam túlszárnyalni Jace-t. Folt egy bunkó, veszélyes,cinikus személy és valljuk be, hogy az ilyen tulajdonságú egyedek csak a könyvekben megnyerőek. Nekem semmi gondom nem volt azzal, hogy lefordították a nevét, így is illett rá.
A női szereplőkkel már több gondom volt. Egy szóval jellemezném őket: borzalmas! Megint az a tipikus hiba. Nora egy csodaszép lány minden férfi vágyakozik utána, (amit már nagyon unok) és egy komplett hisztérika. Annyira idegesítő volt a hihetetlenül lassú észjárása, hogy erősen fontolgattam, hogy ott helyben abbahagyom az olvasást. Vee nem volt annyira vészes eset, az elején olyan volt a könyvben mintha csak egy oldalt szánt volna neki az író, de ez nem így történt. Neki vannak hibái (végre) mind testi és személyiségbeli, de összességében olyan, mint akinek jó alaposan kifugázták az agyát a fejéből.
A könyv legeslegnagyobb pozitívuma Folt volt, és Nora és Folt közötti kapcsolat leírásai. Nagyon izgalmasak voltak a heves szópárbajok, és közben az írónak sikerült megmutatnia, hogy kreatív. Az ő kapcsolatuk igazinak tűnt.
Sok részt nem igazán értettem, mert nagy volt a gubanc a történések lefolyásában. Az ún 'befolyásolt' pillanatok nem voltak kiemelkedően különbözőek a valósaktól, ami zavaró volt.

ui: valaki árulja már el, mi az a "sanszos" kifejezés. :D

5/4