John Ajvide Lindqvist - Hívj be!

Bizonyára mindannyian hallottunk már erről a könyvről. Egy hónapja drága testvérem beszélt rá, hogy vegyem meg ezt a könyvet, mert tetszett neki a borító. (ő nem szokott olvasni semmit :D)

A történet Blackebergben játszódik ahol zord tél uralkodik. Mint mindig, valaminek el kell indítania a cselekményt, és ez nem más mint egy  kislány és egy középkorú férfi beköltözésbe egy panelházba. Megjelenésüktől fogva felbolydul a város rendje, bár a városlakók szinte észre se veszik a jelenlétüket, és nem is nekik tulajdonítják ezt az eseményt. Oskar összeismerkedik a fura szomszéd lánnyal a játszótéren. Lassacskán megbarátkoznak egymással, megosztják egymással a titkaikat. A városban egyre több gyilkosság történik és egy szerencsétlen napon elfogják az elkövetőt aki súlyos kárt tesz magában, hogy felismerhetetlenné váljon, és védje a szerelmét a 11 éves "kislány" akit gondozásba vett. Innentől bonyolódnak a dolgok, elterjed szűk körben egy "fertőzés", életek hunynak ki, nyomozások indulnak, tovább nem mondom, mert akkor elárulom a végét is. :)
Oskar, az a tipikus áldozati bárány. Ha bántják nem mernek kiállni mellette, mert félnek a következményektől. Sok tekintetben hasonlít V.C Andrews Ha szúr a tövis című egyik szereplőjére Bartra. Mindketten zavarodott kisfiúk, akaratosak, és láthatatlan ellenfelekkel küzdenek, mert a valóságban nem mernek szembeszállni a démonaikkal. Bár a végére ez gyökeresen megváltozik.
Az elején megemlített ún "alkoholista gárda" tagjai kisebb sokkot okoztak nekem. Kreatívnak tartottam a bemutatásukat, mikor karikatúrákkal jellemezték a jellegzetes arcvonásaikat, viszont egyáltalán nem tudtam megjegyezni, hogy ki kicsoda. Annyian voltak mint egy kisebb hadsereg. :D
Az olvasás élményéből sokat levett, hogy mikor a legizgalmasabb rész közepénél járt a cselekmény hirtelen átváltott a szerző egy másik személy nézőpontjára, és jó pár oldal múlva már csak a végkimenetelét közölte a történéseknek.
A pedofília szerintem nem központi eleme a műnek, én személy szerint viszolygok tőle.
Kedvenc szereplőm természetesen Eli. Megragadott a személyisége, ártatlan volt számos tekintetben és mikor veszélyben forgott valami kedves a számára átváltozott egy határozott és kíméletlen lénnyé. Vegyes érzéseim is voltak a múltjával kapcsolatban (mert az tényleg borzalmas) és néhány helyen tényleg sajnáltam.
A szerelmi szál nem volt túlzottan kidolgozva, bár hitelesen ábrázolták a se veled se nélküled állapotot.
Vámpírok. Végre igazi vámpírokról olvastam, akik fényes nappal nem csillognak, nem érzelgősködnek, és nincs kis milliónyi különleges képességük.  Megkaptam a kielégítő választ arra is, hogy mi történik ha engedély nélkül lépnek be egy házba. Elég meglepő.

Egy szóval ajánlom ezt a könyvet bárkinek akit érdekelnek a hagyományos vámpírok, az iskolás gyerekek különféle nehézségei, korunk társadalmának betegségei.

Utólag mindig nagyot csodálkozok azon hogy miket írok egy könyvről, és főleg azt, hogy miket nem. Mindig kihagyok valamit!

5/4

Arthur Golden - Egy gésa emlékiratai

Az iskolai könyvtárban láttam meg, és eszembe jutott, hogy régen mikor kiadták nagy sikert aratott, és így ennek fényében kikölcsönöztem.

A történet 2 fiatal lány hányattatott sorsával kezdődik. Hatalmas nyomorban élnek, édesanyjuk betegeskedik, az apjuk megélhetés gyanánt horgászással múlatja idejét. Akkor változik meg az életük, amikor szüleik eladják őket egy kiotói gésaháznak. Csijo a fiatalabbik lány, egy okijába kerül míg nővére kénytelen árulni a testét, távol a testvérétől. A ház tulajdonosai próbálják megkeseríteni Csijo életét és a főgésa Hatszumomo ebben az élen jár. Csijo azonban kitart, és nem hagyja megtörni az akaratát, Mameha, mint Hatszumomo riválisa, pártfogoltja lesz Csijonak, akinek a Szajuri nevet adja. Innentől  teljesítenie kell a társadalom elvárásait,  jártasnak kell lennie a művészetben és magáévá tenni különböző társalgási formákat, és szertartásokon kell helyt állnia. Szajuri sorsa összefonódik egy gazdag emberével, ám szerelme valaki más iránt elérhetetlen távolságba került emiatt. Egyetlen álma, hogy szerelme viszonzásra találjon.

Összességében tetszett. Néha kicsit soknak éreztem a formai leírásokat. Tetszettek a "beszélő nevek", ötletes megoldás volt.
Egy új világot tárt fel előttem a keleti kultúráról, még ha meg is csömöltem tőle.
A végét nem találtam túl kidolgozottnak, eléggé furcsállottam ahogy Szajuri eldobja az erkölcseit, kihasznál másokat, csakhogy elérje a célját. Sajnos a befejezés számomra kiszámítható volt, és túl elhamarkodott. Volt benne pár rész ahol jókat derültem. :)
A különféle emberi természeteket jól jelenítette meg, nekem különösen Nobu és Hatszumomo tetszett.

A film alul maradt a könyvvel szemben. Nem tetszettek az átdolgozások, sok apró eltérésen majdhogynem fennakadt a szemem, kicsit elferdítették a valóságot, hogy úgy mondjam. Az elnök talán túlzottan is előtérbe került a filmnél, és a szerelmi kapcsolat hangsúlyosabb lett annál, mint amit el tudok viselni. Nobu alakján viszont felháborodtam. Rémes volt, hogy micsoda egy barátságos embert csináltak belőle, arról már ne is beszéljek, hogy nem volt éppen annyira "sérült", mint ahogy le van írva.
A tájképek gyönyörűek voltak, főleg az utolsó jelenetben.

5/4

Első

Ez egy kezdő festő illetve egyéb rajztechnikával dolgozó lány blogja. Nem vagyok művészlélek, mivel azt sem tudom, hogy hogyan kell annak lenni.Nem csak a rajzaimmal kapcsolatos dolgokról fogok írni, hanem például könyvekről, filmekről, és egyéb dolgokról. 

Ünnepélyesen megnyitom a blogot a nemrég elkészült festményemmel.

Mivel biztos kiváncsi vagy mennyi idő alatt készült el, megmondom őszintén hogy fogalmam sincs. Ha összeadjuk az órák számát minimum kiad 2 napot. :)

Sajnos mivel még kezdő vagyok nem sikerült kifejlesztenem azt a képességet hogy több órán keresztül egy helyben üljek és csak a festésre koncentráljak. Bármi könnyedén elvonja a figyelmem.

Most kijelentem, hogy szeretem lerajzolni a növényvilág egyes elemeit.

A vázlatolás érdekes volt, hiszen mint sokadjára ezt is egy miniatűr fotó alapján csináltam egy magazinból. A fotó természetesen sötétebb volt és kontrasztosabb, csakhogy mivel ezt egy pályázatra csináltam és majdnem lecsúsztam a határidőről, nem tudtam sötétíteni a leveleket az érintkezési pontjaiknál, hogy még jobban kihangsúlyozzam a levelek egymásra hajló mivoltát.

A színkeverés megint egy olyan dolgot ami jó nagy fejtörést igényel, nem mellesleg több időt is a kelleténél.

Mivel temperával dolgoztam így összesen 2 zöldet használtam, amiket barnával,sárgával vagy feketével kevertem, hogy változatosabb legyen és valósághűbb.

Mára elég is volt ennyi. Köszönöm hogy elolvastad. -^^-